Lássuk be, általában nem fogadjuk el saját magunkat. Tisztelet a kivételnek, természetesen, hiszen vannak emberek akik jócskán meg lettek áldva önbizalommal. De legtöbbünkben sajnos még a normálisnál is kevesebb van. És mi a normális? Ha azt mondom, szép vagyok, és szeretem magam, rögtön egy beképzelt ribanccá válok, ha csúnyának és kövérnek látom magam, közérzeti problémákkal küzdő kislánnyá. Nem hinném, hogy zavarnia kéne másokat az, hogy az ember hogy nézi önmagát. Tudom, hogy jól írok, ...

Voltak nehéz, és még nehezebb napok az életemben, és ezek még most sem múltak el. Az emberek azt mondják, ilyenkor a család, a barátok támogatnak, de nekem már rég nincs felhőtlen kapcsolatom a családommal, barátaim nincsenek. Mibe kapaszkodhatna egy tizenhárom éves tinédzser, aki egyik napról a másikra egyre rosszabbul lesz lelkileg, majd a fejében megszületik a gondolat, mi lenne, ha véget vetne ennek? A romlott fiatalok romlottja közé tartozom, noha még soha nem rúgtam be, és drogokat ...

Sok könyv, zene és film született a magányról, hiszen az élet velejárója, mindenki megtapasztalta már. De milyen arányban? Az embernek általában vannak barátaik. Az iskolából, az oviból, a kedvenc teaházából, a munkahelyről, esetleg a könyvtárból, a kocsmából, vagy anya barátnőjének a gyereke pont jól mutatkozott be. Számíthatunk rájuk. Ha egyszer, késő délután unatkozva fekszel az ágyadban, hallgatod a már rongyosra hallgatott bandád, olvasod a már háromszor kiolvasott könyved, hirtelen ...

Azt hiszem, itt sok különböző vélemény születhet, de azért valamennyire hasonlít mindenkivel a véleményem. Először is, abban megegyezhetünk, írni csodálatos dolog. Ír valaki közületek? Biztos vagyok benne, hogy ezt a tényt nem tagadná. Hiszen miért eszünk süteményt? Mert finom. Miért írunk? Mert jó. Ezen kívül sok más érv is szól mellette. Mindenkinek van egy különböző története. Én mindig nagyon félős voltam, még most is az vagyok. Kiskoromban, ha féltem, ami csaknem minden éjszaka ...